A mesterséges intelligencia csak megfelelő rendszabályok mellett válik előnyünkre – véli Kína, amely szigorú szabályozást ígér.
Megújuló energia-projektet indított el a keleti ország, amely tiszta energiával látja el a háztartásokat – ezzel a klímaváltozás ellen is tesznek.
Akár egy másik kontinensen is képes objektumokat észlelni a kínai tudósok fejlesztette, igen erős haditengerészeti radar.
Fellendíti 6G irányú kutatás-fejlesztését a keleti ország. Ehhez 5G alkalmazási forgatókönyveket is bővít – adta hírül Jin Zhuanglong ipari és információs technológiai miniszter.
Új megfigyelő technológia segít a keleti országban megelőzni, hogy konfliktusba kerüljenek egymással az emberek és az elefántok.
Teljes holdbázis építésére készül a keleti ország – első lépésben azonban embert küldene a Holdra Kína, várhatóan 2030-ig.
Egyelőre kérdéses, Kína vagy az Egyesült Államok és Európa hozza el a Vörös Bolygó egy darabját elsőként a Földre.
Előrejelzések szerint a kollaboratív robotok piaca 2026-ig tovább erősödik majd, a kínaiak pedig előkelő helyet foglalnak el a területen.
A vártnál jobb gazdasági növekedést produkált 2023 első negyedévében Kína – az európai robot-eladásoknak is köszönhetően.
Felgyorsítaná az 5G kiépítését, s ezzel a 6G kutatását és fejlesztését is a keleti ország. Az 5G technológiát a 97 fő gazdasági kategória közül 52-ben már használják Kínában.
Kína mesterséges intelligencia segítségével tervezne hadihajókat. Kiderült, hogy egy nap alatt képes arra a munkára, ami a mérnököknek csaknem 1 évébe került.
Jelentős mérföldkövet könyvelhet el a keleti ország a 6G területén a 100 Gbps vezeték nélküli adatátvitellel.
A közeljövőben valóság lehet a 6G vezeték nélküli kommunikáció, köszönhetően egy chip méretű, mikrohullámú fotpnikus szűrőnek, amelyet kínai tudósok fejlesztettek.
Üveggyöngyök formájában fedeztek fel több mint 200 milliárd tonna vizet a Holdon kínai tudósok. A keleti ország űrszondája érkezett haza a meglepő eredménnyel.
Korai 6G-alkalmazásokat vezetne be 2025-ig a keleti ország harmadik legnagyobb vezeték nélküli hálózat-üzemeltetője, a China Unicom.