Repülős kabát a mindennapok ruhatárában
A bomber dzseki 70 éves múlttal rendelkező kabát, mely először nem az utca emberének készült, de az idő múlásával a hétköznapi divat egyik igen ismert ruhadarabjává vált.
A napjainkban kapható modellek szinte megegyeznek az eredeti kabát tulajdonságaival. A „Jacket, Flyers, Man’s Intermediate J-8279” kabátot, azaz köznapi néven ismert bomber dzsekit az amerikai légierő fejlesztette ki, az 1940-es évek végén. A sugárhajtású repülőgépeket vezető pilótáknak már nem volt megfelelő az addig használt bőrkabát, mert nagy magasságban, hidegben ráfagyott a pára, így keménnyé és fagyossá téve a ruházatot.
De nemcsak a hőérzet miatt vált szükségessé a kabát korszerűsítése. Mivel a légi járművek áramvonalasabbak, a pilótafülke keskenyebb, szűkebb lett, így olyan ruhadarabra volt szükség, ami testhezálló, könnyű és meleg.
A bomber dzseki ismérvei
A rövid bomber dzsekinek már a kezdetekben olyan anyagot választottak, mely szél- és vízálló. Ez a napjainkban is kapható változatoknál is megmaradt, így tökéletes viselet nemcsak hűvös, esős nyári estéken, de hidegebb őszi napokon egyaránt. A még kényelmesebb és komfortosabb érzet a lélegző anyagnak köszönhető. Ezeken a ruhákon kívül és belül is találhatóak zsebek, melyek kényelmesen elrejtik a legszükségesebb tárgyakat. A párnázott szaténszövet anyagból készült kabátok jellemzően álló gallérral készülnek, illetve vannak olyan modellek is, melyek kapucnival is rendelkeznek. A repülős kabát praktikus cipzárral záródik, így könnyen és gyorsan fel tudjuk venni.
Egyből két dzseki
Az idő előrehaladtával a divatnak köszönhetően a bomber dzseki már nem csak terep- vagy khaki színben viselhető, hanem bordó, kék, zöld és sárga árnyalatban is megvásárolható. Van olyan modell, mely kifordítható, így két kabátunk van egyszerre. Ilyenkor a belső rész kontrasztos, így két külön színvilágú kabátot kapunk.
Ez a fajta pilótakabát farmerrel, joggerrel és edzőcipővel felvéve igen laza, vagány stílust kölcsönöz viselőjének, anyagának köszönhetően pedig megóv a meghűléses megbetegedésektől. Tökéletes szett sétához, kiruccanáshoz vagy baráti találkozásokhoz. Nem hiányozhat egyetlen férfi gardróbjából sem.