Varga Mihály mondott beszédet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány konferenciáján

Tarlós István, Budapest főpolgármestere mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is beszédet mondott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Női vállalkozások, vállalkozó nők című rendezvényén.

A kormány nagyon sokat tett azért, hogy a nőknek ne kelljen feltétlenül választani a család és a karrier, munkába állás között - hangsúlyozta Varga Mihály a rendezvényen. Hozzátette: egyelőre nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban.

 

 

Varga Mihály mondott beszédet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány konferenciáján




Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszédében kiemelte: a gazdaság szereplőinek, a döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy érdekükben áll a női vállalkozások támogatása. Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke kitért arra, hogy Magyarországon 2013-ban 133 ezer önfoglalkoztató, azaz saját vállalkozásban dolgozó nő volt, akik közül csaknem 55 ezernek volt alkalmazottja. Ez 41,5 százalék, szemben az uniós átlaggal, ami 24 százalék.

 

MTI/MCOnet