Tényleg nem bírta tovább együtt a TV2 sztárpárja

Folyamatosan veszekedett, végül a válás mellett döntött Andris és Petra, a Házasság első látásra című párkereső show sztárpárja.

Talán nem meglepő: végül a válást választotta Andris és Petra, a Házasság első látásra reality egyik házaspárja.
 
A páros rengeteget veszekedett. A kofliktusok némileg borítékolhatóak voltak abból, hogy Andris már az esküvőn közölte: Petra nem az esete, ő nem ilyen nőre számított – írta meg a blikk.hu.
 
Petra próbálkozásai tehát nemigen váltak be, a DJ többször elutasította őt, sőt előfordult, hogy elzavarta a lakásából.
 
A párkereső show utolsó hetében azonban a pároknak dönteniük kell, folytatják-e házasságukat, vagy az elválás mellett voksolnak.
 
Andris és Petra megpróbálták átbeszélni gondjaikat szakértői csapat bevonásával is, de végül úgy határoztak: nem folytatják a házasságot, mert csak bántani tudják egymást – írta meg a blikk.hu.
 
Fotó: Instagram/hazassagelsolatasratv2
 
B.A.