Orbán Viktor is részt vett a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének alakuló ülésére 2014. november 7-én került sor. A miniszterelnök az előző négyéves ciklus sikerei közül kiemelte a 4-es metró befejezését, több műemléki épület felújítását, vagy éppen a Várkert Bazár megújulását.

Orbán Viktor méltatta Tarlós István főpolgármester elvégzett munkáját, elmondta: „Tarlós István mindig is tudta milyen a város igazi arca”, neki köszönhetően Budapest vezetése közelebb került az emberekhez.

A Fővárosi Közgyűlés új összetételével kapcsolatban Orbán Viktor nagy lehetőségeket lát abban, hogy a fővárosnak mostantól olyan vezetői lesznek, akiket a budapestiek közvetlenül választottak meg, nem pedig pártlistákról.

 

 

Orbán Viktor is részt vett a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

 



Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés ünnepi alakuló ülésén pénteken azt hangoztatta: a kormánypárti képviselőkkel soha nem volt akkora egyetértés, mint most, s valamennyi képviselővel együtt kíván működni pártállástól, érzelmektől, indulatoktól és hovatartozástól függetlenül. Kijelentette azt is: a városért akar tenni.

A főpolgármester szólt arról, hogy számos eredménye van a kormány és a főváros együttműködésének, a továbbiakban is számít a kormányra, s az is számíthat az önkormányzatra.

 

MTI/MCOnet