Levezetett telefonon egy szülést a hős budapesti mentésirányító Budapesten
Hamarabb indult be a szülés az anyukánál, mint ahogyan számított rá - egy budapesti mentésirányító telefonon levezette a gyermek világrahozását.
Előbb érkezett a baba, mint várták: erős fájásai voltak egy fővárosi anyukának a 39. héten, elfolyt a magzatvize, ezért a férje hívta a mentőket, de a szülés időközben beindult.
Amíg a mentők ki nem értek, a mentésirányító segített az apának, aki rendkívül megijedt, mert ráadásul a köldözsinór a baba nyakára tekeredett – írta meg a blikk.hu.
Levezetett telefonon egy szülést a hős budapesti mentésirányító Budapesten
A mentésirányító azonban az utasításaival segített, hogy a helyzetet megoldják és a házaspárnak az otthonában meg is született az egészséges kislánya.
A kiérkező mentők az anyát és a kisbabát is stabil állapotban szállították kórházba – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A helyzet érdekessége, hogy az anyukának ez már a harmadik szülése volt, de a mentésirányító is éppen babát vár – írta meg a blikk.hu.
B.A.