Hőség a műtőben - Nem operálnak a kánikula miatt több budapesti kórházban
A kánikula lassan az elviselhetetlenségig fokozódik, ami kihat az egészségügyi rendszer működésére is: több budapesti kórházban álltak le az operációk, mert a műtőben is hőség van.
Több fővárosi kórházban leállították a műtéteket, tekintettel a hatalmas melegre. A kánikula lassan már bírhatatlan, s ez komoly hatással van az operációkra is – kiderült, hogy az Uzsoki utcai kórház műtőiben 41,5 fokot, míg a Szent János kórházban 38 fokot mértek, ezért felfüggesztették a beavatkozásokat – tudatta a Népszava.
A helyzet júlis 9-e óta áll fenn: az Uzsoki esetében valamennyi műtőben, a Szent Jánosnál a traumatológiaiban nincsenek műtétek.
Nem operálnak a kánikula miatt több budapesti kórházban (képünk illusztráció)
A Népszava úgy értesült, hogy a két kórházban pár óra eltéréssel hibásodtak meg a klímaberendezések. Mivel ez a két intézmény láttal el Budapest baleseti sérültjeinek 40 százalékát, azokat most a működő másik három traumatológiai centrumnak kell átvenni – írta meg a lap.
A két kórház természetesen azonnal szólt és megoldandó feladatként jelezte az őket üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak (KEF) a klímaberendezések meghibásodását, azonban a javítás még mindig nem történt meg – írta a Népszava.
Az Uzsoki utcai kórháznak át kellett ütemeznie a sebészeti, urológiai, ortopédiai, traumatolóiai, szemészeti, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, kardiológiai operációkra várók megműtését, a sürgős eseteket pedig más intézményekbe irányítják.
Helyettesítő intézmények kijelöléséről július 11-én intézkedett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A Szent János kórház traumatológiai műtétre váró betegeit szintén más intézményekbe viszik át – tudatta a Népszava.
L.A.