Döbbenet - Halállistát is írt az osztálytársát megkéselő kislány
Szerencsére már túl van az életveszélyen az a hatodikos lány, akit saját osztálytársa szúrt házba egy bőnyi általános iskolában. A megrázó eset az egész országot ledöbbentette.
Már stabil az állapota annak a 12 éves kislánynak, akit hátba szúrt az osztálytársa a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában április 29-én reggel. A gyermeket az intenzív osztályon ápolják – tudatta az MTI.
Az iskola igazgatója tett bejelentést hétfőn reggel a rendőrségen, miszerint késelés történt a 6. osztályban.
Az elkövető kislány az első tanóra után, kicsengetéskor egy 20 centiméteres késsel szúrta hátba osztálytársát, aki előtte ült – írta meg az MTI.
A Blikk információi szerint még halállistát is írt, pirossal jelölve meg azokat, akiket meg akart ölni, a zöld neveknek megkegyelmezett volna.
Jelenleg is tartanak a kihallgatások és a bűnügyi szemle.
A főkapitány bűnügyi helyettese szerint az elkövető kislány csendes és az iskolában jól teljesítő gyermek – büntetőeljárás keretében vizsgálják meg, hogy mi motiválhatta szörnyű tettét.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoz – írta meg az MTI.
B.A.