Újabb 15 vadonatúj MAN Lion’s City A21 típusú autóbusz állt forgalomba Budapesten a Fővárosi Önkormányzat döntése alapján. Ezzel a Budapesti Közlekedési Központ járműflottájában 73...
Az új hajóállomás ünnepélyes átadásán Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója hangsúlyozta, céljuk, hogy a személyhajózás a közösségi közlekedés teljes értékű elemévé váljon, tov...
A főváros saját forrásból vesz majd buszokat, hogy megoldja a 3-as metróvonal felújítása miatti járműpótlást, ha a kormány július 5-ig nem ad garanciát az általa kezdeményezett szo...
Július 5-ig kitolták a határidőt a pótlóbuszokkal kapcsolatos döntéssel kapcsolatban, mert a kormány támogathat egy másik metrópótló változatot is.
A tervek szerint három szakaszban és két ütemben, 125 milliárd forintból fejlesztik a vágányokat, az állomásokat, a mozgólépcsőket, az alagutakat és az elektronikát. Akadálymentesí...
A BKK március 31-én forgalomba állította a világ leghosszabb villamosszerelvényét, a CAF URBOS 3/9 típusú járművet az 1-es vonalán. Nyárig további 11 követi.
15 vadonatúj Mercedes Conecto G típusú csuklós, légkondicionált, akadálymentes busz állt forgalomba Budapesten.
Véget ért a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút felújítása, így március 14. hétfőtől teljes vonalán járhat a 19-es és a 41-es villamos.
A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával decemberben megkezdődött az elektronikus jegyrendszer próbaüzeme, ami azt a célt szolgálja, hogy a 2018-tól teljes egészében működő rends...
Ezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be január 14-én heti kormányinfó sajtótájékoztatóján.
Új trolibuszok áltak forgalomba Budapesten. November 16-án indult első útjára az a hét jármű a 36-ból, melyeket 6 milliárd +ÁFA értékben, vásárolt a főváros. Ám ezeket is újabbak k...
A weboldal használatával elfogadja, hogy Cookie-kat (sütiket) tároljunk számítógépén. Ezek a cookie-k a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek. A sütik használatáról és kezeléséről bővebben az Cookie szabályzatban tud olvasni!